Tavaly a hvg.hu-n mutattak be
egy gimnáziumi angoltanárt, aki a Madách Imre Gimnáziumban saját,
rendhagyó, a digitális technológiát is előszeretettel használó
módszerével tanítja a diákokat. A Magyar Televízió rövidfilmet szeretett
volna forgatni a valóban 21. századi oktatási módszerről, a DiákBlog és
a Budapest on the Go! nevű fejlesztésekről.
Prievara Tibor most, március 1-én nyílt levélben utasította el a felkérést.
Mint többek között írta:
„lehetne egy látványos filmet készíteni ezekről a projektekről, az is elképzelhető, hogy a diákok lelkesen nyilatkoznának, hiszen interaktív táblás teremben lennének, elkészült terméket mutathatnának, beszámolhatnának arról, hogy egy világversenyen igen szép eredményt ért el a fejlesztésük, és azzal is dicsekedhetnének, hogy saját maguk próbáltak egy hírportált fenntartani. Csak azt is hozzá kell tenni, hogy az interaktív tábla adomány, a fejlesztést egy magáncég végezte, a feladatot otthon, szabadidőmben segítettem, a filmhez a diákok szereztek kamerákat, a forgatást szombaton csináltuk, a vágást saját szoftverrel, házilag oldottuk meg, végül fizetés nélküli szabadságot kaptam, hogy képviselhessem az országot a világbajnokságon. Ha szerencsénk van, lelkesen nyilatkoznak, és mindebből csak keveset észlelnek a gyerekek”.